Egy másik világ

"Egy másik világ küldött engem,

Hogy milyen volt, már nem tudom,

De tört sejtése vissza-fénylik,

Színek nélküli fátyolon.

S ahogy a föld sok látomásán

Régi hazám nyit néha rést:

Onnan túlról majd visszasejtem

Az örömet s a szenvedést."

Amikor majd megöregszem...

"Amikor majd megöregszem, bolondos szívet akarok.

Egy olyan szívet, amelyik bukfencet vet és játszik,

Egy szívet, amelyik nem felejt el álmodni.

Egy olyan szívet akarok, amelyik már megismert

néhány dolgot, de mégis mosolyog."

Az anyaság néhány vetülete

Annyi mindenről akartam írni... Az adott pillanatban, amikor a fejemben megszületik a gondolat, az érzés, mentálisan azonnal megírom a bejegyzést, aztán kitörlődik az agyamból az egész, és amikor akadna egy kis időm lejegyezni az élményt, nincs meg az ihlet... de még a témát sem találom... :( Bosszantó.

Akartam írni pl. arról, hogy milyen is ez az anyaság. Persze, szavakba nem ölthető - legalábbis az én gyatra szókincsemmel - azontúl, hogy csodálatos és egyben erőt próbáló is, egy csomó változást hozott magával, nem csak az életvitelemben, gyakorlati téren, hanem gondolati, és hát természetesen érzelmi síkon is. Amióta Artond van nekem, sokkal érzékenyebbé váltam, pedig eddig is kimondottan empatikus lény voltam, de most aztán... Borzasztóan megvisel pl., ha bármiféle brutalitást vagy bántalmazást látok, vagy hallok róla. Fáj... jobban mint szokott. Mert most már minden élőlényben ott van valahol Artond... valahogy belekerült. Minden ember valakinek a Artondja, kincse, virága, szeme fénye, valakinek, aki félti, óvja, szereti őt, aki a legjobbat kívánja neki, egy szeretetre született kis lénynek. Ezt a csodálatos kis életet most már minden élőlényben látom egy picit, és ettől sokkal intenzívebben élem meg az érzéseimet. Nem tudom, hogy ez változni fog-e az idők során, vagy hogy megszűnik-e valaha...

Van egy másik "járulékos" :) változás is, amit megfigyeltem magamon: a halál körüli gondolatok, félelmek megjelenése. Nyilván eddig is volt, hogy eszembe jutott, sőt, ha nagyon erősen belegondoltam, akkor a félelem is megkörnyékezett, de ez most más. Most értek meg /érzek át sok olyan, számomra régebben közhelynek tartott kijelentést, amiket anno szülőktől hallottam - többek közt azt is, hogy akinek gyereke van, bizony duplán kell vigyáznia magára!! Eddig csak önmagamért, magam miatt, a saját kis életemért aggódtam (vagy nem aggódtam). Most viszont főleg Artondért, magamért pedig legfőképp azért, mert tudom, Artondnak szüksége van rám, a közelségemre, a jelenlétemre, a szeretetemre, nekem kell felnevelnem, én vagyok az édesanyja, engem szokott meg, az én illatomat szippantott magába, az én szívverésem nyugtatja meg, én csordogáltattam gyönyörű lelkébe a saját lelkemet és ennek a folyamatnak nem szabad megszakadnia, mert az végzetes trauma lenne számára. Még írni is rossz erről...

A másik, hogy hiába, bármennyire is erőt próbáló feladat az anyaság, vagy néha úgy érzem, belezakkanok a kimerültségbe, vagy eldobom az agyam, vagy megszakadok, nem cserélném el semmiért!!! Nekem így most nagyon jó, erre vágytam évek óta, és hálás vagyok minden pillanatban, hogy legfőbb álmom teljesülhetett!! :)

Artonddall olyan, mintha lenne egy "szövetségünk", vagy valami hasonló... Fura (vagy épphogy nem...), de már most érzek egyfajta cinkosságot, bizalmas köteléket kettőnk közt. A mi őrangyalaink kapcsolatban vannak és szeretik egymást. Többször is volt ilyen érzésem. Artond valahogy rám van hangolva, összhangban vagyunk - egy apró példa, hogy mindig megvárja a számomra megfelelő pillanatot az ébredéssel - eddig csak nagyon kevésszer nem bírtam végigtornázni a tornámat, vagy befejezni az eltervezett feladataimat amiatt, hogy felébredt. Mindig megért(z)i, hogy mit mondok neki, látom rajta. Hihetetlen, de annak ellenére, hogy nem feltétlenül érti/ értette a szavak értelmét (inkább régebben, mert ma már szerintem tényleg sok mondatot, kifejezést megért), az üzenet mégis átment/átmegy, ez egyértelműen látszik a reakcióin. Döbbenetes. Ezen túlmenően pedig eszméletlen jókat viccelődünk, mókázunk együtt, fantasztikus az is, mennyire nagyon érti a tréfát! Sokat hancúrozunk, puszilgatom, ő meg élvezi - irtó cuki :) Olyan jó lenne, ha ez a bizalmas kapcsolat úgy fejlődne, mint ahogy most elmélyülni látom a viszonyunkat,ahogy egyre jobban ragaszkodunk egymáshoz... Én mindenképpen vigyázni fogok!... :)

Angyal-anyák

Minden anyának olyan szerepet kéne betöltenie, mint egy őrangyalnak: végtelen szeretettel fogadni a leszületett lélek érkezését, puha, meleg gondoskodásba burkolva enyhíteni a földi létezés gyötrelmeit, végtelen türelemmel, gyöngédséggel segíteni beilleszkedését világunkba, óvó figyelemmel megerősíteni a hitét önmagában, elültetni benne a bizalom magját. Vigyázva őrizni gyermeke egyéniségét, kibontakoztatni csodálatos képességeit, s mindezt úgy, hogy közben nem érinti áldott szárnyait, melyekkel az később szabadon szárnyalhat... és az anya engedi szárnyalni, mert el tudja őt engedni, ha kell... De a háttérben mindig ott lesz, mint egy biztos bázis, ahova gyermeke bármikor visszatérhet, ha szükség van rá. Megszeretteti vele az életet... megadja neki a boldogság csíráját és a tudást, mely képes lesz a csírából virágot fakasztani. Én ilyen anya szeretnék lenni.

Nem kis feladat!... :)

Boldogságos

Életem legszebb, gyönyörűségesen erőt próbáló időszaka ez, tele örömmel, csodákkal és nehézségekkel kihívásokkal. Mennyire vártam-vágytam ezt az állapotot, és most nyugodalmat talált a lelkem. Semmi nem tud már úgy kihozni a sodromból, kibillenteni az egyensúlyomból mint régen. Valahogy, minden értelmet nyert. Lehet, hogy ez csak egy illúzió, és majd én is abba a csapdába esem, mint sok anya, akinek a gyermek lett élete "értelme". Pedig ez tényleg ilyen - legalábbis egyelőre így élem meg. Már nem feszít az erős belső késztetés, hogy mindenáron valami maradandót alkossak, mert megalkottam. Hogy mindenáron elérjem az önmegvalósítást a munkában, mert épp azt teszem más területen. Már nincs meg bennem a fájó gondolat, hogy értelmetlen az életem, hogy céltalanul telnek a napok, én meg csak őrlődöm a mindennapok mókuskerekében. Nincs. Eltűnt, elpárolgott! Minden napnak értelme van, minden nap tele van meglepetésekkel, aprócska és nagyobbacska csodákkal. Ami nyilván eddig is volt, de most még csak keresnem sem kell: ott nyiladozik a szemeim előtt, vigyorog a 6 kis fogacskájával, gurgulázva kacag, belecsimpaszkodik a hajamba, belemászik az ölembe, megpaskolja a vállamat, össze-visszapuszilgatom puha kis testét, belefújok illatos kis nyakába... új életet sugároz belém két gyönyörű sötétbarna szempár :)

Éjszakai boldogság

A lágy szuszogás megnyugtató ritmusa félálomban mosolyra késztet. Az aprócska test ellazultan fekszik mellkasomon, rábízza magát az anyai ölelésre.Hamvas bőre, selymes haja édesen cirógatja karomat a meleg paplan alatt. Puha gyermekillata aranyra festi az éjszaka csendjét, a boldogság kék fényével beragyogja szívemet, s én békésen folytatom utazásomat álomországba.

Őszi érintés

Ma fényes, ragyogó arcával mosolygott ránk az Ősz. A sárguló lombú fák  tündérsereget csaltak maguk köré, áttetsző, táncoló szárnyaikon keresztülszűrődött a bágyadt napsugár, amitől aranyos fátyol lepte be a várost. Apró, bűvös kis erszényeikből füstös október illatot hintettek a levegőbe, s röptükben néhány gesztenyét pajkosan lepottyantottak a lehullott faleveleken lépdelő járó-kelők közé. Besurrantak az őszi kabátok alá, derűsen hűvöset leheltek az emberek tarkójára, arra késztetve őket, hogy szorosabbra tekerjék magukon kendőjüket, összébb húzzák gallérjaikat. Azt otthonokban forró sütőtök illata száll csábítóan, s az esti félhomályban néhány világító mécses jelzi az Ősz-tündérek pihenőhelyét...